A felszerelésről

Kategória: Antarktisz

február 7, 2024
7:02 du.

„Nem lesz ott hideg?” „Úristen meg fogsz fagyni!” „Hogy fogod kibírni a hideget?” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat is sokat hallottam a készülődés alatt. Nagyon sokan – okkal – azonosítják a végeérhetetlen déli vidékeket a mérhetetlen hidegek világával, hiszen a déli pólus ezer mérföldes körzetében is még helyenként kilométernyi vízjég áll a mélyben rejtőző kontinensen. Én azonban egyrészt nem a déli sarkra vagy közvetlen közelébe megyek. Bizonyos részeken a kontinens északabbra nyúlik még a déli sarkkörnél is és az Antarktisz félsziget, hajózásunk végcélja pontosan ilyen hely. Igazából az expedíciónk által elérni tervezett legdélebbi pont éppen valahol a déli sarkkör környékén van. Ahhoz hogy messzebb jussunk a globális klímaváltozás által különös kegyetlenséggel korbácsoltan kellene megolvadnia a sarkvidéki nyárban a tengeri jégnek ebben a szezonban.

A kihívás azonban nagyon is komoly csak más irányból jelentkezik. Az ember legnagyobb ellenfele a déli tengereken a viharos szél és a fagypont körüli vízpermet amit magával sodor (ne feledjük, hogy a víz sótartalma befolyásolja a víz fagypontját). Ellenben a levegő hőmérséklete a rövid sarki éjszakában nem fog nagyon -10 fok körülnél alacsonyabbra lecsökkenni. Aki állt már 5-10 fokban ütemesen érkező esőben egy vitorláshajó kicsiny cockpitjában az tudja, hogy már olyan hőmérsékleti viszonyok között is mennyire kimerítő tud lenni a folyamatosan ostromló vízben állni a kormánynál, hogy a hajót irányban tartsuk a hullámzó tengeren. Aki nem tett még ilyet az képzelje ahogy jéghideg viharos éjszaka a sátrából próbálja kimerni a cipőjével a vizet. Jó, nem?

Nos, ami a Drake átjáróban várható az minden szempontból rosszabbnak tűnik. A szélrohamok gyakran orkán erősségűek, a nagy óceáni hullámok 10-12 méteresre is nőhetnek és átcsaphatnak a hajón. Hogyan lehet erre felkészülni? Hogyan képes ezt az utat újra és újra, szinte már rendszeresen megtenni az ember? Ezen még sokat fogok morfondírozni menet közben mindenesetre a megküldött információs csomagban egy alapos és kimerítő tájékoztatót kaptunk arról, hogy a tapasztalt tengerészek milyen öltözetet javasolnak az útra és az utóbbi hetekben ez alapján bővítettem ki ruhatáramat.

Hogy is néz ez ki? Aki élt már hidegebb vidékeken, esetleg a téli vadkempingezés, vagy szabadtéri sportok szerelmese az pontosan tudja, hogy a jó hőérzet egyik alapfeltétele a réteges öltözködés (amit ifj. Sebő Feri Anonim Szerelmesek című darabjában nagyon helyesen ki is emel, nézzétek meg az RS9 színházban, minden hónapban többször is játszák és zseniális). Ennek pedig a kulcspontja az aláöltözet, az a réteg, ami közvetlenül érintkezik a testünkkel. Nagyon nem mindegy a hőálló képességen túl az anyag vízelvezető képessége sem, ugyanis az emberi lény, akárcsak a lovak izzad az egész testén. Egyénként más állatok állítólag nem. Ezt egy volt barátnőmtől tanultam. Nem tudom igaz-e, de fact checkkelhetitek. Szóljatok ha nem. Amúgy mindenről érdemes kérdezni menetközben, mert annál inkább tudok olyan dolgokról írni, ami érdekelhet titeket. Fent a kapcsolat menüben erre több módot is találtok.

Visszatérve az aláöltözethez: Van egy anyag amit pont erre találtak ki. Úgy hívják, hogy merino gyapjú, bármilyen meglepő is, ez azt jelenti, hogy a Merino birka fajta gyapja. Jótulajdonsága, hogy a hidegben meleg, a melegben hideg és rendkívül jó a nedvesség vezető képessége, ráadásul cserébe még nagyon gyorsan is szárad és sokkal kevésbé büdösödik egy átlagos anyagnál. Már többször hallottam róla és ez az út végre rákényszerített, hogy befektethessek egy alap szettbe. Reményeim szerint sok évig fognak még jól szolgálni.

A középső rétegek feladata, hogy megtartsa a meleget, hogy az ne szabadulhasson el a körülöttünk szimatoló végtelen entrópiába. Erre tökéletesen megfelelnek a mindennapi téli ruháink. Polár pulcsi, vastagabb kortbársony nadrág, meleg téli sapka, csősálak, ilyesmi.

Azonban a legkülső réteg az, ami ezen az úton egészen extrém dolgokat ki kell hogy bírjon. Egyszerre kell, hogy szél álló és vízhatlan legyen. A Bark Europáról azt a tanácsot kaptam, hogy akkor jó a vízállósága, ha beállok a zuhany alá 10 perce és belül utána is csont száraz maradok. A fránya víznek meg ugye tulajdonsága, hogy folyik. Amikor ezt összevetettem az óceáni élményeimmel hamar tudatosult bennem, hogy egyfajta földi szkafandert kell összeraknom magamnak. Ehhez pedig a legjobb megoldás egy komolyabb tengeri ruha, ami szintén egy évtizedre szóló beruházás. Magyarországon szerencsére van hagyománya a nyílt tengeri, sőt a föld kerülő vitorlázásoknak is. Mivel szép teljesítményeket tudunk felmutatni ebben a műfajban, ezért nagyon jó tengeri ruha boltok is vannak.(elméletem szerint ez azért van így, mert annyira bonyolult a magyar tengeri hajózás bürokráciája, hogy aki eljut odáig hogy tudja csinálni az nagyon tudja és nagyon akarja)

Ami a leginkább feladta a leckét az a lábbeli kiválasztása volt. Ennek az útnak bizonyos szakaszain ugyanis a kegyetlen Drake átjáróban fogunk hajózni, máskor viszont újra és újra a szárazföldre tett behatolási kísérletekkel megtűzdelt partraszállásokat fogunk végrehajtani. A túra bakancs erre nem megfelelő mert sokszor térdig érő vagy mélyebb fagyos tengerbe kell majd kiugrani a csónakból. A hajós gumicsizma azonban nem alkalmas a túrázásra. Valamilyen lovász vagy vadász gumicsizma tűnt a megoldásnak, de olyan kellett, hogy legyen, ami meleg, vagyis bélelt és a talpa bírja a jégen való túrázást. Én végül a Muck Boot Arctic Polar hosszúszárú csizmája mellett döntöttem és az első próbák után minden bizalmam meg van a felszerelésben. Nagyon jól simul össze a tengerész overál aljával, remélem az első éles teszt után is ilyen lelkes leszek mint most.

A másik nagyon fontos dolog amit át kellett gondolnom, hogy milyen eszközökkel akarom megörökíteni azt, amit látok majd. Az eddigiekből talán már érződik, hogy ez nem egy mindennapi társas út ahol az embert kiszolgálják, cserébe viszont új dolgokat tanulok és olyan helyekre is el fogok jutni, ahol ritka látogató az ember. Ez egy különleges érzés és ezért aztán az átlagosnál jobban foglalkoztat annak a felelőssége, hogy ezt valamilyen módon megmutathassam másoknak is.

Az első pillanat óta biztos voltam benne, hogy analóg gépet is fogok vinni magammal. Semmi sem helyettesíti a filmre fényképezés varázsát a képek folytonos éterien hullámzó báját. Azon már nagyon sokat gondolkoztam, hogy milyen gépet vigyek, és hosszú meditáció végén döntöttem, úgy hogy elhozom apám régi keletnémet Praktikáját. A gépet alapvetően féltem, 16 éves voltam amikor a suli egy cserediák kapcsolat keretében elvitt minket egy pár napra külföldre és apám egyszer csak a kezembe nyomta, majd tőle szokatlan módon legalább egy órát rászánt, hogy dióhéjban elmagyarázta, hogy hogyan működik a fényképezés a blende nyitottságával, záridővel, fehér egyensúllyal mindennel együtt. Biztos, hogy ez a kitüntetett figyelem használt, mert meglepően nem lettek katasztrofálisak azok az első képek amiket akkor csináltam és szép lassan megtanultam valóban használni a gépet és nagyon megszerettem. Pont ezért egy nehéz döntés volt, hogy ennyire kíméletlen környezetbe magammal hozzam-e, azonban amikor magamba nézek újra és újra azt érzem, hogy ez az, ez valami olyan, amit nekem csinálnom kell és ha nem vagyok hajlandó kockázatokat vállalni, akkor mi értelme van az egésznek? A film amit viszek az is lelkesít. A nyár végén találkoztam a Budachrome csapatával akik kint voltak bemutatkozni az Inota fesztiválon és nagyon megtetszett a filmjük, három félét is viszek belőle.

Az analóg technikán túl természetesen viszek egy kis digitális gépet is egy Sony RX-100-ast. Ez anyukám régi gépe, amit alig használt úgyhogy lelkiismeretfurdalás nélkül elemeltem a polcról. Kábeleit nem találtam meg, úgyhogy azokból is újakat kellett szereznem. Amúgy nagyon jó kis flexibilis gép.

Amikor idáig eljutottam úgy tűnt, hogy rendben van a dolog, de elkezdtem valami hiányt érezni. Ha tényleg az a cél, hogy megmutassam másoknak is az Antarktisz csodáit, akkor ez kevés lesz, ugyanis hajlamos vagyok átadni magamat a pillanatnak, amit megélek és ilyenkor nagyon gyakran elfelejtek fényképezni. Fókuszáltan szeretek fényképezni és nem szeretem, ha megszakítja a befogadás folyamatát. Rájöttem, hogy bizony ehhez kéne egy testkamera. Ezen megfontolásoktól vezetve, nagyon hosszas rágódás és utána olvasás után, úgy, mint akinek a fogát húzzák végül beruháztam egy GOPRO-ra (Heroes 9 Black) Nagyon remélem hogy nem bánom meg. Ha majd eljutok odáig hogy rakok ki olyan anyagokat akkor adjatok pozitív visszaigazolásokat. 😉

Természetesen ezt az egész technikát kábel, töltő és adattároló egységekkel is ki kellett egészítenem. Amikor erről meséltem Panni barátomnak, akkor kaptam tőle egy igazi geek kérést, mégpedig hogy fotózzam be és osszam meg azokat a tárgyakat, amiket kimondottan az expedícióra miatt viszek magammal Dél Amerikába. Szórakoztatónak találtam a dolgot, úgyhogy az alábbiakban az igazi megszállottak szórakoztatása végett megtekinthetitek a bőröndöm tartalmát, a fotók tegnap este a bepakoláskor készültek. Külön köszönet Nórinak, hogy segített ebben.

Ezeket a sorokat egyébként az Atlanti óceán felett írom az északi szélesség 3. fokának 34. percén és a nyugati hosszúság 37. fokának 12. percén, magyar idő szerint 18:10 perckor, hamarosan megérkezek Brazília fölé. 14 órája keltem fel Budapesten várhatóan 5 óra 40 perc múlva érkezek Buenos Airesbe. Elon Musk csodálatos műholdjainak hála pedig folymatos az Air France gépéről az internetem, úgyhogy amint élesítem ezt a bejegyzést az meg is érkezik azoknak a levesládájába, akik feliratkoztak a hírlevélre (amit egyébként az oldalsávon tehettek meg PC-n vagy tableten a jobb oldalon, mobil telefonról az oldal alsó vége felé). Remélem, hogy egy-két napon belül hosszabb írást oszthatok meg veletek Buenos Airesről.