Több mint 14 órával azután, hogy Párizsban felszálltunk, már tűkön ülve vártam, hogy kinyíljon az AIRBUS-A350-esnek hazudott heringkonzerv ajtaja, és kiléphessek rajta végre Argentínába. Az utasbeszálló híd hibája miatt még lépcsőre és buszra is vártunk egy kicsit, de végre ütött a szabadság órája, és kiléphettem az ismeretlenbe. Bár már este 8 volt, még nem ment le teljesen a nap és a kinti hőség, mint egy óriási kéz, kis híján azzal a lendülettel visszalökött a gépbe. Téptem is le magamról a pulcsit, amint felszálltam a reptéri buszra. A határon a sor lassan megy, de cserébe udvariasak és kedvesek, ujjlenyomatot vesznek, de csak a hüvelykujjról. Nagyjából egy óra alatt meg is volt az egész procedúra.
A hosszú út után nem éreztem magamban elég kalandvágyat, hogy egyből neki kezdjek az Argentín közlekedés kitapasztalásának, úgyhogy taxiba ültem, hogy eljussak Orsiékhoz a belvárosba. Orsi egy régi házban él, ami valamikor a XIX. század végén épült. A ház egy emeletes, hosszúkás elrendezésű, belső udvaros, nagy belmagasságú épület. A szobák közvetlenül az udvarra nyílnak. A tulajdonos is itt él és itt is van a műhelye, az emeletnek külön bejárata van, ahonnan rögtön lépcsősor visz fel a első emeleti szobáinkba. A lépcső után közvetlenül egy négyszög alapú közös tér van, tetején nyílással, hogy szabadon látható az ég. A mennyezet mindenhol donga boltozatokra osztott amik a gerendák mentén hosszanti irányban húzódnak. Az egész épület mediterrán jelleget mutat, de közben valamiért átitatja egy közel-keleti ízvilág is, mintha az építtető gátlástalanul merített volna a számára kedves stílusokból. Úgy tűnik, hogy az új világnak ez a sajátossága – ami számomra már Észak Amerikában is mindenhol lehengerlő – itt is az első kanyarban szembe jött velem. A fantázia szabadon eresztése, az új és igazán vágyott belső formák kifejezése, ezeknek az eklektikáknak a szégyen nélküli és természetes megélése nekem nagyon jó kiindulópont volt az Amerikák felfedezésével és gyarmatosításával járó kultúrtörténeti hatás megértéséhez, és ha az ebből induló vezérfonalat a megfigyelő tovább követi, akkor egy idő után feltárul előtte az, hogy miként hozta el a két világ szintézise – annak összes borzalmával együtt – azt a nyugati kultúrát, amiben mindannyian élünk: az önmegvalósítás és a kreativitás kultúráját annak minden varázsával és árnyoldalával együtt.
Ebben a csodálatos épületben keltem tehát fel olyan hét óra magasságában, ami magyar idő szerint tizenegy óra lenne (itt négy órával vagyunk korábban, mint a közép európai idő). A gyönyörűen zöldellő belső udvar olyan volt mint egy varázslat. Ugye mindenki megtanulja még általános iskolában, hogy amikor az északi féltekén tél van, akkor a délin nyár? Ennek ellenére újra és újra mintha minden télen kicsit elfelejtenénk mi is az a nyár. Szinte hipnotizálva bámultam a méhet, ahogy falatozik a virágokból, és élvezettel sétáltam végig mezítláb a teraszon. De a nyár az sokkal több több, mint a jó idő, hiszen a sokáig tartó világosság más ritmust ad az életnek. Hiába van novemberben 25 fok Los Angelesben, ha délután öt körül már sötétség borít mindent, az utcán kószáló emberek hirtelen gyanúsak és veszélyesek lesznek a, szörfösöknek is haza kell menniük, és nem látszanak már Hollywood hegyei, csak a saját mikrokozmoszunk marad meg. Ebben az időszakban reggel célszerű úgy készülni, hogy a rövid napfényből ki kell hozni a maximumot. Ezzel szemben nyáron nyugodtan meg lehet pihenni, el lehet „pazarolni” a fényt, a nyári embernek a természet adta krőzusi vagyonát. De a nyári ember gazdagságát az tesz teljessé, hogy olyan jókat ehet, amiről a téli ember nem is álmodhat. Orsi salátát és gyümölcstálat készített és az első falatok után már nem is értettem, hogyan felejtettem el, hogy milyen az augusztusi paradicsom, vagy a júliusi ropogó és mézédes cseresznye. A legnagyobb meglepetést azonban a ringló okozta, ami Argentinában egyáltalán nem savanyú, hanem a tökéletesre érett őszibarack ízét ötvözi a szilva állagával. Ha egyszer majd évtizedek múlva ülök egy hintaszékben biztosan én is összekeverem majd Nikki Haleyt Nancy Pelosival, de az biztos, hogy az argentin fosóka szilvára emlékezni fogok.
Buenos Aires egy kozmopolita város annak minden ízével és bűzével, az utazók a legeurópaibb dél-amerikai városnak mondják. Elsőre az újabb blokkok közé ékelt régi házak neobarokk díszítése Nápolyt és a dél-olasz városokat idézi meg, de az egész metropolisz szövete a maga összevisszaságával, a régi és az új ötvözésével a néha feltáruló nagy szabad terekkel inkább Athént juttattja eszembe. A 13 milliós város latin amerika egyik kulturális fellegvára. Hozzám a város híre Augusto Boal miatt jutott el először. Boal az Elnyomottak Színháza módszerének a megalkotója, amivel éveken át sokat foglalkoztam. Ő a hetvenes években volt kénytelen Brazíliából ide menekülni, és konkrétan Buenos Airesben kezdett el az úgy nevezett láthatatlan színházzal dolgozni, ahol a közönség nem tudja, hogy egy megrendezett jelenet részese. Ezt egyébként annak idején a Nem Privát Színházzal mi is kipróbáltunk a budapesti metróban.
De mi juthat még el egy átlagos európaihoz Argentínáról, azon túl, hogy nemrégiben egy láncfűrésszel hadonászó gazdasági libertariánust választottak meg elnöküknek? Valószínűleg Perón neve sokaknak rémlik, ha máshonnan nem akkor a fiatalon meghalt felesége Eva Perón, vagyis Evita és a nevét viselő 1976-os musical miatt („Don’t cry for me Argentina”). Talán foci rajongónak sem kell lenni hogy ismerjük Maradona, vagy Messi nevét. A pampák cowboyai a gauchók a latin amerikai szappanoperák szerelmeseinek lehetnek ismerősek. Amiről mindenki hallott még – a legargentínabb dolgok egyike – az a tangó, aminek Buenos Aires a mai napig a központja. A tangó egyszerre tánc, stílus, szenvedély életforma. Orsi is egy ilyen helyen a Nocturna tangó butikban dolgozik, ahol ő ruhákat árul, de a hely közösségi tér is egyben, táncos események és tánc órák színhelye.
Külön megéri mesélni arról is, hogyan működik itt most a pénzváltás és az Argentin peso. A helyi pénznek több átváltási árfolyama van, attól függően, hogy hogyan szeretnénk hozzájutni. A hivatalos vagyis banki átváltási árfolyam egy lehúzás, ma reggel 815 pesót adtak egy dollárért. Ezzel szemben létezik a valódi árfolyam, ami most éppen 1125 az úgynevezett dólar blue, ez az amennyit a pénz valójában ér, vagyis ennyiért fogják beváltani a pénzváltóban az USD bankjegyeket. Látható, hogy a bankban alig több mint a kétharmadát kapjuk meg a pénz valódi értékének. A dolár blue nem valami fekete gazdasághoz köthető illegális dolog, hanem egy hivatalosan is létező egységes árfolyam, ami a napilapokban ugyanúgy megjelenik.
Ezt a rendszert aztán tovább fűszerezi az is, hogy a kemény valutára mindig éhező Argentína különösen értékeli a kifogástalan állapotban lévő új típusú 100 dolláros bankjegyeket, így aztán sokkal jobb árat adnak értük mint a gyűrött vagy kisebb címletekért. Sajnálatos módon az összes bankkártyás fizetés átmegy a terminálok miatt az argentín bankrendszeren így aztán a rosszabb, hivatalos árfolyamon történik. Ez tényleg olyannyira rossz, hogy hosszú idő óta először visszatértem a készpénzes fizetés világába. Ez azonban két dolog miatt is nehézkes, egyrészt az utóbbi évek intenzív argentin inflációját (tavaly ilyenkor még 320, 2021-ben 100 pesó volt egy dollár) nem követték a címletek, éppen ezért a forgalomban könnyen elérhető legnagyobb az az 1000 pesós, ami jelenleg mindössze 300 forintnak felel meg. Ha ez nem lenne elég, erre rátesz egy lapáttal, hogy a gazdaság készpénzesedése miatt folyamatos hiány van belőle, így aztán gyakran csak 500-asok maradnak nagy számban. Mellékelek is egy csodálatos képet magamról, ahol 60.000 forintnak megfelelő összeggel a kezemben állok. A dollár váltáson túl van még egy módja az intézményesített állami kifosztás megkerülésének, méghozzá a Western Unionon keresztül történő utalás saját magunkat, amit bármelyik irodájukban felvehetünk készpénzben. Én tegnap 1245-öt kaptam a dollárért.
Angolul beszélnek is meg nem is az emberek, ami meglepetés, mert arra számítottam, hogy inkább nem fognak, gondolom a távolabbi helyeken inkább úgy lesz. Mondjuk, aki nem beszél angolul, az egyáltalán nem beszél. Ilyenkor egyelőre az a taktikám, hogy mondom olaszul, amit gondolok, és valamiféle megértés egy idő után vagy megtörténik vagy sem. Mindenhol sok segítőkészséget tapasztaltam eddig: fénymásolónál, zöldségesnél, kávézóban csillogtathattam meg kommunikációs képességem. A metróban is voltam, olyan mint bármelyik nagyvárosban, bár követési ideje sokkal kiszámíthatatlanabb, gyakran maradnak ki járatok. Ám ez felettébb helyénvalónak érződik, hiszen maga az élet is a forróbb vidékek kiszámíthatatlanságát viseli magán. Rögtön első nap egy olyan óriási nyári zivatar tört ránk, ami után patakokban folyt a víz végig az utcán. Ez aztán elpusztította nemcsak az internetet, de Orsiék boltjában még másnap sem volt áram, ami miatt órákkal kellett tovább dolgoznia, hogy sikerüljön mindent elintéznie. Ennek azután már újabb folyománya volt az, hogy nem jutott időnk rendesen átbeszélni, azt hogy hogyan is akarjuk a kirándulásunkat az Andokba megszervezni, amivel kapcsolatban újabb felhők tornyosultak a horizonton.
Az eredeti terv az volt, hogy autót kölcsönzünk és azzal tesszük meg a 15-20 órás utat a hegyekig. Azonban hamarosan kiderült, hogy nem gondoltunk rá, hogy most van.a farsangi hosszú hétvége, ami itt a nagy ünnepek sorába tartozik (remélem hamarosan a szemtanúja leszek egy ilyen éjszakának), így aztán az összes nagy autókölcsönzőnél vagy kifogytak az autók vagy sokszoros árat kellett volna fizetni értük. Mikor sikerült egy helyi utazási irodában megfizethető árakat találnunk kiderült az is, hogy hitelkártya nélkül lehetetlen Argentínában az autó bérlés. Bár az önmagában is megérne egy írást, hogy elmeséljem mit kínlódtam az elmúlt évben az OTP-vel, hogy hitelkártyát szerezzek, de ettől most inkább megkímélek mindenkit, aki ezt a beszámolót olvassa. Természetesen a mai napig nincsen hitelkártyám. Ez viszont azt jelentette, hogy új tervet kellett kovácsolnunk, amit végül ma reggel meg is tettünk. A klasszikus buszos hátizsákos utazásunk tervét ki is emelem majd lent.
Mindig érdekes élmény belekezdeni egy új ország, egy új város megismerésébe. Milyen érzés ez az alkalmazkodás? Ez egy tanulási folyamat, amit célszerű az alapoktól kezdeni. Volt olyan, hogy a kedvenc elektromos eszközödön egy frissítés után hirtelen minden máshova került és te semmit nem találsz? Na ilyen! Hol van ivóvíz? Hova kell dobni a szemetet? Mit tudok glutén érzékenyként enni? Hova dobjam a wc papírt? Hány napig tart a jet lag? Mikor is van az ebéd ideje? Vagy a vacsoráé? Mit kell tenni, ha ennyire rettenetesen forró és fülledt a levegő? Az emberek talán pont azért alkották meg a hotelek globális láncolatát, hogy amikor utaznak, ne kelljen ezekkel a kérdésekkel szembesülniük. De én örülök, hogy az előző napjaim azzal, hogy meg keressem az alapállásomat, egy új helyben és nagyon jó érzés volt úgy ide érkezni, hogy vártak és ebben segítettek nekem. Azért volt már egy jó nagy sétám is a városban és remélem, hogy holnap a buszról sikerül egy kicsit írnom Buenos Airesről is, talán már karneváli élményekkel gazdagodva.
- Február 11 Cordóba elérése busszal
- Február 11-12 Cordóba
- Február 12 éjjel utazás busszal San Juanba
- Február 13-16 San Juan + Mendoza az Andok és környéke
- Február 17. repülővel Mendozából vissza Buenos Airesbe
