A Turkish Airlines TK-726-os számú Isztanbulból Kathmanduba közlekedõ járata 2015. március 3.-án, szerda reggel 7:25-kor kísérelt meg landolni Tribhuvan nemzetközi repterén, Nepál fõvárosában. Az 1400 méteren fekvõ picike nemzetközi reptéren való landolás nem mindig zökkenõmentes, a helyi légitársaságok hírhedtek a rendszeresen ismétlõdõ balesetek miatt. Azon a reggelen a pálya csúszós volt és a gép erõs keresztszeleket kapott. Bár a pilóta mindent megtett az Airbus a földnek csapódott, futómûve megsérült és lecsúszott az aszfaltról. Öröm a szerencsétlenségben, hogy a balesetnek nem volt áldozata, az utasok és a legénység szerencsésen elhagyta a gépet.

Az igazi gondok ezután kezdõdtek. A nepáli hatóságok hirtelen abban a helyzetben találták magukat, hogy egy böszme nagy repülõgép áll keresztben egyetlen nemzetközi repterük egyetlen kifutópályáján és nem rendelkeznek semmilyen eszközzel, amivel azt arrébb rakhatnák. Bár már évek óta készülnek tervek rá, hogy Pokhara repterét átépítsék, úgy hogy az a nemzetközi forgalomban használt nagyobb gépek számára is elérhetõ legyen, ma még az országnak csak Kathmandun át van légi kapcsolata a külvilággal. Nepál mindössze két országgal határos, Indiával és Kínával. Kína tibeti területeire nyugati magánszemélyeknek gyakorlatilag lehetetlen belépési engedélyt szerezni. Indiába pedig vízum szükséges, aminek ügyintézése több mint egy hétig tart. A szárazföldi továbbutazás így ha az hirtelen szükséges megoldhatatlan. A légikikötõ kiesésével az ország gyakorlatilag bezárta kapuit, a ki- és bejutás lehetetlenné vált.

Egyetlen megoldás maradt, segítséget kérni Indiától, ahol rendelkeznek a megfelelõ felszereléssel a gép arrébb helyezéséhez. Nepál ambivalens viszonya a nagy testvér Indiával újra és újra elõkerült az itteni beszélgetéseim során. Természetesen most is elindult a viccelõdés és a baleset óta, ha valami problémám volt többen is mondták, hogy majd India megoldja. Csütörtök délelõtt meg is érkezett a felszerelés mérnökökkel és technikusokkal együtt, azonban a próbálkozások péntek délig nem hoztak eredményt. A reptér zárva maradt.

Én az elsõ aggasztó jeleket szerdán kaptam, Anil még lelkesen viccelõdött azzal, hogy hogy fogok én így pénteken elrepülni. A probléma szerda este 10 körül vált valósággá, amikor lefekvés elõtt a Turkish Airlines SMS-t küldött, hogy a pénteki járatomat törölték. Gyorsan felhívtam az ügyfélszolgálatot és kiderült, hogy nem tudják a géphiány miatt mikor fogják újraindítani az útvonalat, így inkább visszatérítik a viteldíjamat. Gyorsan megpróbáltam más megoldást keresni, de az internet szokás szerint nem mûködött. Így aztán,  most már több mint húszezer, de egyes hírek szerint negyvenezer társammal együtt itt találtam magamat minden lehetséges módon elvágva a világtól. Egészen furcsa érzés, hogy mennyire rászoktunk már az állandó információáramlásra. Megszoktuk, hogy a problémáinkat azonnal tudjuk kezelni, hogy a kibertérben segítséget és megoldást kapunk, ha valami nincs a helyén. Én, annak ellenére, hogy itt voltam biztonságban Aniléknál mégis hirtelen úgy éreztem magam, mint akinek kihúzták a lába alól a talajt és egy nagyon rossz éjszakát töltöttem el, alig pár óra alvással.

Másnap reggel a hálózat elkezdett mûködni. Az érkezõ hírek szerint csütörtök délután ötkor várható a reptér megnyitása, úgyhogy gyorsan beruháztam egy olcsó pénteki jegyre az Air Arabiánál az Emirátusokba, Wizz Air csatlakozással aznap estére Budapestig. Ó, bár ne tettem volna! A csütörtöki holi, a színek ünnepe amúgy is megbénította az egész országot. Mikor Anillal délután bementünk a Kathmandu közepén fekvõ Ratna parkba, megnézni a hacacárét, minketten fáradt és nyomott hangulatban voltunk a reptéri helyzet miatt. Anil éppen egy olasz tréning miatt aggódott. Kalkuttába kell elküldenie az útlevelét, hogy schengeni vízumot kapjon, de a szükséges dokumentumok nem érkezhettek meg a légi postával. Így aztán scannelt dokumentumokkal próbálkozna, amivel korántsem biztos, hogy megkapja a beutazási engedélyt. A parkban borzasztó zene szólt, iszonyû rosszul átmixelt nyugati elõadók és közben a külvilágra nyitó fiatal generáció párszáz tagja ugrált és dobálta egymásra a színes festéket. Egy nagyon rossz egyetemi buli színvonalát sikerült hozni, bár jobb volt az összkép abból a szempontból, hogy senki sem ivott alkoholt. Én amíg ott üldögéltünk folyamatosan az eget kémleltem, de csak néhány belföldön közlekedõ kis gépet láttam a reptér felé tartani, Anil a papírokkal szöszölt én pedig átnéztem neki, hogy mit töltött ki rosszul.

A legrosszabb az ilyen helyzetben, a bizonytalanság, az információ teljes hiánya. Este fél hétkor egy utazási irodában tudtam meg, hogy a reptér péntek reggel tízig biztosan zárva tart. Sikerült egy helyi kapcsolatot szerezni, aki ezt megerõsítette. Hivatalosan tiltva volt neki, hogy bármilyen információt kiadjon, amikor kicsit mellébeszélve szigorúan a személyes véleményérõl kérdeztem, azt mondta, hogy õ biztos benne, hogy a reptér péntek reggel sem nyit ki. Azt is mondta, hogy már csak az õ cégüknél több mint 4000 ember vár, hogy új jegyet kapjon, úgyhogy nem tudja megmondani, hogy mikor hagyhatom el az országot.

Ezen a ponton már átbillent bennem valami és úgy éreztem nincs értelme az egésszel tovább foglalkozni. Lesz, ami lesz a helyzet teljesen elfajult. Elõbb utóbb csak leszedik azt a gépet a kifutóról, és valamikor csak sikerül jegyet kapnom a hazautazáshoz. Addig is ideje értelmesebben tölteni az idõmet. A nemzetközi irodák sem rendelkeznek több információval, mint amit a nepáli hatóságok közölnek velük. A hivatalos irányvonalnak az tûnik, hogy a rengeteg türelmetlen ember miatt nincs értelme semmi konkrétat közölni. Reggel éppen péntek délután ötre ígértek a nyitást, most szombat reggelre. Anil szerint a nepáli halogatás úgy mûködik, hogyha egy egész kis esélyt látnak arra, hogy a helyzet megoldódik egy adott idõpontra, akkor azt az idõpontot fogják megadni. Akkor is ha 99%-ban biztosak benne, hogy a helyzet nem fog megoldódni. Furcsa módja ez az emberek megnyugtatásának, de azt hiszem az üzenetet elég hamar megértettem. Ne türelmetlenkedj, ne aggódj, ne kapkodj, nem segít semmin. Majd szólunk ha valami van! Addig is a kapuk zárva maradnak.