Végső soron gondoljunk bele, milyen szerencsések vagyunk, hogy egy olyan világban élhetünk, ami újra is újra ellenáll annak, hogy az emberi elme merev keretei közé szorítsuk. Micsoda izgalom és szabadság van azokban a dolgokban, amik kilógnak a jól meghatározott sémáinkból és ezért aztán nem tudjuk néven nevezni és birtokolni őket és micsoda frusztrációt okoz nekünk embernek nevezett majmoknak, amikor erre képtelenek vagyunk. Közben egy picit ábrándozzunk el és érezzük meg, hogy milyen misztikummal ruház az fel valamit, ha az emberi intelligencia tapogatózó csápjai nem tudnak rendesen megtapadni rajta, amikor idegen egyedi és ezáltal különleges lesz. Szent.

Ilyen furcsa kiméra Buenos Aires “folyója” a La Plata is. A térképészek is vitatkoznak arról, hogy a hatalmas tölcsértorkolat egy folyó, egy beltenger, vagy egy öböl-e. A szemközti Uruguay több mint 70 kilométerre van a túlparton, és ez folyónak igencsak nagy szélesség. Ellenben a meder mélysége átlagosan alig 5 méter és vize is inkább édeskés, mint sós. Ember legyen a talpán aki magabiztosan dönteni tudna minek mondja, hiszen a La Plata egyszerre rendelkezik mind a három    tulajdonságaival. Így aztán a La Plata helyi gigantizmusának misztériuma a folyóknak ezen furcsa komodói sárkánygyíkját a partját magához ölelő gigászi város totemjévé teszi. Én pedig ennek a totemnek az árnyékában sétálgatva figyelhettem nyüzsgésének mindennapjait, csodálatos módon pont a sárkány évének kezdetén.

Argentína fővárosának püspöke volt egyébként Jorge Mario Bergoglio mielőtt Ferenc pápává választották. Az első latin amerikai pápával ma tele voltak a hírek, hiszen befejeződött “Mama Antula” XVIII. században élt kiemelkedő apáca kanonizálása, aki így február 11.-én az első Argentin szentté vált. Különösebben azért nem látszott, hogy Buenos Aires városát meghatná a nagy hír. Ugyan egy dominánsan katolikus ország fővárosáról beszélünk, mégis sokkal szekulárisabb az utcák képe, mint mondjuk a mélyen és erősen vallásos Nápolyban ahol napról napra várják a különféle szenteknek ezer számra emelt utcai kis házioltárok a rómaiak modern kori leszármazottainak ősidők óta nem fogyó áldozatait. Ugyan Buenos Airesben is látni az utak mellett új – gyanúm szerint missziós pénzekből épült – templomokat, ezek azonban közel sem olyan számosak vagy hivalkodóak, mint mondjuk Isztambul új gigászi mecsetjei. 

Egyértelműnek tűnt, hogy a katolikus egyháznál is univerzálisabb futball sokkal jobban megmozgatja az utca emberét. Az éjszakában is láttuk a mezekben sétáló szurkolókat, fiatal lányokat is, akik nem úgy nézek ki, mint a Fradi meccsen megszokott ultrák. Orsi mesélt róla milyen volt, amikor megnyerték a 2022-es világbajnokságot. A hazatérő futballcsapat diadalmenetben vonult be a vidékről is felutazó emberek millióinak kilométeres sorfala között, sőt a rajongók között volt olyan is aki a felüljáróról próbált ráugrani a csapat járművére, hogy utána a mentősök hordágyáról is tovább éltethesse a nemzeti válogatott hihetetlen győzelmét.

Latin Amerikával kapcsolatban untig emlegetett alapvetés, hogy a foci sokaknak kitörést biztosíthat a szegénységből, amiből ebben az országban is akad elég. A város nyomornegyedei minden nagyobb út mellett előtüremkednek, mintegy beleszövődnek a város textúrájába, ellentétben azonban a világ legkiszolgáltatottabb helyeivel, korántsem dominálják azt. Argentina bonyolult történelmi örökségének hála létezik állami szociális ellátás amiben kiemelten kezelik és támogatják a kultúrát. A sok kis színház, és közösségi tér tarkította szcéna azonban most nagy kihívás előtt áll, az új elnök ugyanis, hasonlóan hazánk potentátjaihoz a mindennapi kultúrára költött támogatásokat javarészt felesleges kiadásnak érzi.

Boldogok a gazdagok, amikor felbukkan egy olyan vezér, aki el tudja hitetni a szegényekkel, hogy az az érdekük, hogy kevesebb pénzt kapjanak a közösből. És mennyire hatalmasok is a gazdagok ebben az országban, hiszen az elmúlt évszázadokban újabb és újabb hullámokban mentették ide vagyontárgyaikat a hazájukból menekülők és az igazságszolgáltatás elől itt bujdosó háborús bűnösök egyaránt, és gyakran a mai napig féltékenyen őrzik és gyarapítják kimentett kincseiket. Hírhedt enklávéi vannak itt a menekülő nácik leszármazottainak, de állítólag van a hegyek között egy magyar zárvány is, ahol szeptemberben (vagyis itt tavasszal) a mai napig szüreti mulatságot tartanak. 

Mindenesetre a státuszukban gyökeret eresztettek furcsa prófétájaként hódította meg az argentín tömegeket Javier Milei a tavaly beiktatott elnök. Programját, a gazdasági sokkterápiát egyelőre reményekkel vegyes kétkedéssel figyelik az országban és – bár lehet csak a nyár miatt – egyáltalán nincsenek még nagy tüntetések ellene, de idővel majd elválik, hogy ez csak kivárás-e vagy valóban valami más kezdődött el Argentínában. Az biztos, hogy az inflációba itt mindenki belefáradt. Itt nem a mi kis játékinflációnkat kell elképzelni. A gyorsan változó árak elhozták azoknak a legendás néniknek a korszakát, akik egész nap a város szupermarketjeit járják és betéve tudják a pénz romlásához lihegve felzárkózni próbáló árakat a sokak által csak hírből ismert távoli szupermarketek polcain is. Egyikük egy nagymacska kecsességével furakodott be elém a hosszú sor közepébe. A vadon élő állatok hibátlan ösztönével érzett rá, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem, és már csak spanyol tudásom erőteljes hiányosságai miatt is képtelen leszek őt előrehaladásában bármilyen számottevő erővel gátolni. A boltban amúgy a sorok hihetetlenül lassan mennek, de az emberek egyáltalán nem tűnnek türelmetlennek emiatt. A szupermarketbe egyébként csak a gluténmentes kenyerek miatt mentem el, mert itt a kisboltokban még mindig sokkal jobb áron adnak mindent. 

Tegnap este aztán sétáltunk egy nagyot a San Telmoban, az éjszakai élet egyik központjában. Itt hajnali egy után kezdődik a valódi bulizás és késő délelőttig is eltarthat a tánc. Mi ebből most kimaradtunk, hiszen reggel hétkor már indult tovább a buszunk újabb kalandok felé, úgyhogy éjfél felé én már nyugovóra tértem a fülledt nyári éjszakában. Ám bízom benne, hogy miután visszatérek az Antarktiszról lesz alkalmam majd egy ilyen görbe estében részt venni. Állítólag vannak olyan szórakozóhelyek, ahol a belépőjegy tartalmazza a reggeli árát is így csábítva be a bizonytalankodókat. A negyedet mindesetre nagyon hangulatos volt bejárni. Hosszúkás és több ember magasságú ajtókkal és ablakokkal teletűzdelt eklektikus épületek szorulnak a modern foghíjak közé. Az utcára furcsán extravagáns a világ minden kacatjával teletömött éttermek nyílnak, egyik helyről a másik felé sétálva pedig nagyon jó kvalitású utcai graffitik vannak mindenfelé. A tereken esténként utcazenészek játszanak és láttuk ahogy emberek sebtében felállított színpadokon elkezdenek tangózni. Már persze azok akik még nem menekültek el a nyár forrósága elől  a tengerpartra, vagy vidéki kúriáikba, hiszen itt most az évnek az a szakasza van, ami Budapesten az augusztus elejének felel meg. Aki csak él az megpróbál elszabadulni. Ezeket a sorokat így már én is a buszról írom Cordóba felé, amit hamarosan el is érünk, úgyhogy ma ennek a megszokottnál rövidebb írásnak a végén zárom is soraimat.