Mondhatnám, hogy amióta az eszemet tudom foglalkoztat a tengeri hajózás. Nem a verseny, a sportszerű hajózás, hanem a navigáció és az élet a hajón. Ahogy visszaemlékszem, azt hiszem először nagyanyám rontott el, amikor az általános iskola második éve utáni nyári szünetben a kezembe nyomta Arthur Ransome Fecskék és Fruskák című regényét – az első „igazi” könyvet amit életemben olvastam – amelyben felfedezők és kalózok a nyári szünetben csodálatos kalandokban keverednek. Egy pillanat alatt elbűvölt. Nyár, hajó, táborozás, kalandok, társak. Mi többet adhat az élet, minthogy ezt megéljük? Talán azóta is ennek szellemében vívom állandó harcom a világgal a világért.

Veszprémiként szerencsés helyre is születtem, hogy a nekem szabott végzet felé elinduljak, hiszen mindig ott volt a közelben a Balaton, így aztán, hála anyukám egy régi kollégájának, aki ott dolgozott, gyerekként viszonylag könnyen sikerült elérnem, hogy nyaranta egy-egy hétre engem a füredi önkormányzat vitorlás táborába passzoljanak le. A szélcsendes nyári napokon minden szellő aranyat ért így aztán megtanultuk, hogyan és merre keressük a lendületet az optimistek vagy kalózok vitorlájába. 16 évesen aztán Horvátországba a tengerre is eljutottam egy hétre, ezúttal egy másik családi barátunknak hála. A charterelt kapitánnyal bérelt hajó, igazi tengerész élmény volt, dülöngélő macskaként partra mászó a kikötő kocsmáiba vesző kamasz tengerészekként. Ott láttam először tengeri térképet és tanítgattak a navigáció alapjaira.

Ez a lelkesedés odáig vezetett, hogy 18 évesen megcsináltam a magyar belvízi kishajós vizsgámat, amit aztán szinte soha többet nem használtam, mert jött az egyetem és elfoglaltak a velem szemben támasztott elvárások. A sajgó vágy a tenger iránt mindig megmaradt, de az egyre nyomasztóbbá váló mindennapok – először a diploma, a hely keresés az életben, utána apám halála és az örökségének a feldolgozása – nem hagytak bennem erőt, hogy tovább lépjek ebbe az irányba. A magyar rendszer amúgy is nagyon magas belépési küszöböt emel az elé, aki hajózni szeretne végtelenül bonyolult bizánci bürokratikus elvárásokkal. Egyszer beiratkoztam egy tanfolyamra, ami másfél év alatt tengeri hajós jogsit ígért, de fél év után egy különösen ronda és fárasztó vizsga időszak után abbahagytam. Így tologattam magam előtt ezt a vágyat és talán tologatnám mind a mai napig, ha nem töri meg életünk ritmusát a COVID járvány.

Amikor ugyanis a lezárások alatti tehetetlen időszakban 2020 őszén végignéztem a gyerekkori szobám összes felgyülemlett dokumentumát feltűnt, hogy mennyire központi a hajós és felfedezős elem mindenben, amit valaha csináltam. A Kolumbusz Kristófos történelem kiselőadásomtól a Karib Tenger Kalózai dvd gyűjteményig újra és újra előbukkant ez a fonál. Így aztán körülnéztem az interneten és beiratkoztam Vas Tiborhoz a Magyar Jacht Akadémia Coastal Master online tanfolyamára, ami kora nyárra hajós gyakorlatot ígért, ha azt a korlátozások lehetővé teszik. Fél év alatt végig toltam magát az elméleti anyagot. Ez 6 modulból állt, volt benne partmenti navigáció (térkép olvasás, radar, helymeghatározások) , navigációs „kresz” (COLREG, lobogók, hang jelzések), túléléstechnika, mágnesesség, időjárás, környezetvédelmi és más jogi szabályok, szóval eléggé sokrétű volt. Igazából őrült mennyiségű dolognak tűnt ez, végtelenül sok számolós házi feladattal. Nem unatkoztam. Aztán jött az egy hetes gyakorlat aminek a végén tengerésszé avattak minket. Ezek után a hajózási hatóság előtt letehettem az egyebként brutál nehéz vizsgát (amire jól felkészítettek minket) és onnantól kezdve volt egy papírom róla, hogy III. osztályú kedvtelési célú kishajó vezető vagyok, vagyis a partvonal 12 tengeri mérföldes körzetéig jogosult vagyok kishajót (a magyar szabályok szerint maximum 24 méter 12 fő legénységgel) irányítani.

Ezzel a megelőlegezett bizalommal aztán igyekeztem nem visszaélni. 2022-ben inkább folytattam a megkezdett gyakorlatot. Elmentem Vass Tiborhoz még egyszer manőver tréningre, aminek során csak a kikötői manővereket gyakoroltuk négy napon keresztül, úgy hogy az öböl közepénél messzebb soha nem kerültünk a parttól. Közben szemem előtt már a II. osztályú tengerész tudás megszerzése lebegett. Ez csillagászati navigációból és több napos tengeri átkelésekből állt. Júniusban, mikor már javában a Tű Fokán Fesztivált szerveztem 14 napot töltöttem az Odüsszeusz oktatóhajón, miközben 1200 mérföldet hajóztam állandó őrségváltásokban le Szicíliába, majd vissza keresztbe Athénba. A szextánssal készült csillag és bolygó méréseket lyukacsos aggyal próbáltam gömbháromszögekbe transzponálni két őrség között, miközben kicsiny orrkabinomat egy nem túl kicsiny belügyminiszteri őrnaggyal osztottam meg, sorsot húzva, hogy melyik éjszaka melyikünk alszik a kényelemben és melyikünk kint a közös térben az étkező asztal melletti padon.

Nagyon megörültem, hogy szeptemberre egy várólistáról bekerültem Horváth Csabához egy árapály hajózásra az Angol Csatornára, ami mérhetetlenül izgalmas volt, ugyanis ez egyike a világ kevés olyan részének ahol nagyon nagy árapály van, sőt a francia partvonal bizonyos részein a low water és high water között az egészen elképesztő 8-10 méteres tengerszint különbségek is minden hold ciklusban többször előfordulnak. Míg a Jacht Akadémián a megszerzett navigációs és hajós tudás maximálását tűzte ki célul, ami határozott értsd 95% motoros haladást igényelt, addig itt amikor csak lehetett vitorláztunk és tovább gyakoroltuk a kikötéseket különböző helyzetekben.

A mediterránon túli élményeimen csiszolt egy jót az Antonékkal töltött pár nap is az Atlanti óceánon. Őket az első Coastal Master tanfolyamon ismertem meg és egy csodálatos kis saját hajóval indultak el 2022 tavaszán Svédországból Portugáliába. Én az utolsó szakaszon csatlakoztam hozzájuk egy kicsit. Akkoriban kezdődött az, hogy az orka támadások megindultak az atlanti óceán keleti medencéjében a yachtok ellen és nem tudtuk mire számítsunk. Feszült hangulatban voltunk. Végtelen köd szállt le A Coruna és Vigo között azon az augusztusi éjszakán, gyakran csak az utolsó pillanatokban vettem észre a gomolygó sötétségből előbukkanó halászhajók fényeit, amikor őrségben voltam. Hajnalban aztán az orkát is megláttam, csodálatos volt ott bukkant fel mellettem megnézett, de ránk sem bagózott, ment tovább.

A 2022-es tanulással töltött év után nem bírtam ki hogy ne éljek azzal a jutalom játékkal, hogy trópusi hajózásra mehetek Tiborékkal 2023 tavaszán. Korall zátonyok, lagúnák, atollok, katamarán, mit lehet még erről írni? Életemben először átrepültem az Atlanti óceánt, eljutottam New Yorkba és Washingtonba és tudatosult bennem, hogy amit gyerekként akartam lehetséges lehet. Mit mást írhatnék még erről? Végtelen hálát érzek.

Egy dolog volt még hátra, amit meg kellett próbálnom, az hogy végre én legyek a kapitánya annak a hajónak amin vagyok. És 2023 őszén ez is megtörtént. Nagyon jó barátokkal, jó hangulatban csináltuk végig az első saját charterezésemet. Erről Faragó Ádám naplót is írt, amit remélem hogy hamarosan megoszthatunk majd ezen a blogon is. Előzetesként nézzétek meg ezt a rövid filmet.