Szóval itt ülök a hatodik nap végén 3200 méter magasságban. A helyzet, tovább bonyolódott. Hajnalban hatalmas mennydörgésre keltem és szakadó esőre. Ez önmagában még nem adott volna okot aggodalomra, a hegyi időjárás gyorsan változik. A helyzet kilenc körülre stabilizálódott, de mivel amúgy is rövid napot terveztünk, ezért az időveszteség nem okozott problémát.

Az új bakancsok már harmadik napja törik a lábamat mivel még nem voltak betörve. Pokoli reggeli indulás volt. A kis sebtapaszok, amiket előző nap kaptam nem voltak elegek. Valahol félúton első állomásunk felé már csillagokat láttam, de szerencsére egy kínai házaspár megszánt gézzel, amit ráragasztottam az erősebben fájó jobb lábamra és így már újra menetképes voltam.

Ahogy elhagytuk a 2900 métert lassan elkezdett havas lenni a táj, 3100-on már 5-10 centi hó vett körbe minket. A felhők száguldó csikókként vágtak át rajtunk, egyre száguldottak felfelé a völgyben, amiben haladtunk, így váltakozó napfény és köd kísérte utunkat.
Az út közepén jött az első meglepetés. Egyre több ember jött szembe velünk, akik visszafordultak. Úgy tűnt, hogy egy pánik hullám söpört végig a fentieken, és mindenki aki még előző nap velem sétált felfelé most ereszkedni kezdett. Úgy tűnt a hírekből, hogy egy óriási vihar tart felénk, ami akár három napig elhúzódhat. Híresztelésnek ez nagyon hirtelen jött, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy fent tájékozódunk.

Még optimistán értünk fel napsütésben Deuraliba ahol az egyik vezető, aki most jött le az ABC-ről(a végcélunk Annapurna Base Camp) nagyon jó felszereléssel, és mobil internetről tudott aktuális időjárást nézni. Kiderült, hogy valóban hóvihar közeleg, de csak péntek estére ér ide, utána viszont előreláthatólag tényleg négy napig tombolni fog. A helyzet merőben megváltozott. Láttam, hogy Ram és a többi vezető is ideges lett és hogy nem tudják mi lesz. Ez aztán lassan mindenkire átragadt.

Ez az utolsó szálláshely a jeges magasságokba emelkedés előtt és az összegyűlt népes társaság egyre bizonytalanabb lett, abban, hogy mit is kéne tenni.Öröm az ürömben, hogy aznap este, először utam során sikerült európai többséget létrehoznunk egy panzióban. A helyzet teljesen spontán alakult. Leültem három holland srác mellé, (Wouter, Han, Joost) egyikük éppen kétségbeesetten próbált valamit kezdeni a cipőjével, aminek lejött a talpa. Végül több tubus ragasztót vett és utána a konyhai tűznél szárította ki a masszát. Nem sokkal miután beérkeztünk beesett egy lenyűgözően kék szemű francia lány (Cecile).

Elkezdtünk beszélgetni és órákig nem bírtuk abbahagyni. A vad ködök kint jöttek mentek, egyszer kimentem cigizni a mínusz fokokba és megláttam egy német srácot egy szál pullóverben és hátizsákban, deresre fújt arcáról lógtak a jégcsapok, és épp azon gondolkozott tovább induljon-e még késő délután felefelé. Már kezdett eléggé ítéletídő lenni, úgyhogy lebeszéltem róla. Így ültünk hát a délután további részén együtt, és kétségbeesetten próbáltuk kitalálni, hogy hogy juthatunk fel az alaptáborba.

Bármi történjen holnap estére lent kell lennünk 2900 méter alatt, különben megeshet, hogy 4-5 napig fent ragadunk. Az éjjeli időjárástól sok minden függ. Az út felfelé 4 órán át tart, lefelé 2 és fél óra, ami elméletileg megtehető még délután előtt. Azonban ha az éjjel újra esik a hó, és holnap tényleg süt a nap, az egyrészt növeli a lavina veszélyt másrészt ha a lefelé út csúszóssá válik akkor lassíthat minket. A lavinák, mint írtam délután indulnak meg és pont a lefelé menet végén van egy elég veszélyes rész, tehát jó lenne minél előbb visszaérni. Cecile ezen a ponton kiszállt a tervezésből, és úgy döntött, nem jön fel velünk, mert nagyon fél a lavinától. Mint mondja ő csak 23 éves, úgyhogy biztos benne, hogy még visszajön ide. Mi úgy döntöttünk, hogy reggel fél 7-kor reggelizünk és az első napfénnyel nekiindulunk felfelé. A hegyek egyszerűen gyönyörűek és csábítóak bár az idő most éjjel nagyon ijesztő kint.

A terv, hogy eljutunk ameddig eljutunk. A végeredmény nagyon sok mindentől függ, de életünket most tényleg a vezetőink kezébe helyezzük, bíznunk kell benne, hogy ismerik a hegyet annyira, hogy tudják ha veszély jön. Sem fennragadni nem akarunk egy előreláthatólag napokig tartó, három méter havat hozó viharban, sem pedig lavina alá csúszni lefelé jövet. Mindannyian érezzük, hogy a holnapi nap nem kockázatmentes. Egy darabig morbid vicceket gyártunk. Fontosnak találjuk az összefogást, mert ha többen egyszerre halunk meg, akkor nagyobb eséllyel kerülünk be a világsajtóba. Egy idő után azonban megunjuk ezt is és miután elhal a beszélgetés, külön-külön a feszültséglevezetés egyforma megoldására jutunk. A helyzet számomra, a meggyőződéses európai számára megható. Míg az asztal túloldalán a kínaiak hangos beszélgetésbe merülnek, mi teljesen önkéntelenül mind a hatan elkezdünk könyveket olvasni. Itt a világ másik felén is mindig örömömre szolgál európai társaimmal találkozni és mindig meglep, hogy mennyivel könnyebben szót értünk egymással, mint bárki mással. Jó érzés tartozni valahova.

Ahogy beszélgettem a többiekkel, nekem van a legjobb felszerelésem, szuper túrabakancsom van és nekem van egyedül kamásnim, sikerült ma bérelnem egy szöges crampoont is. Fent az ABC-n már több mint 50 cm hó van, ha ugyan eljutunk odáig, ha az út lefelé jeges lesz az megnehezíthet mindent. Van egy másik végcél lehetőség egy másik alaptábor előtte, még 3700 méteren. Akkor nem jönnénk vissza holnap, mert az alatt erős a lavina veszély.

Ram egy másik forrásból is megerősítette a holnapi kilátásokat, beszélt a főnökével aki tájékozódott az időjárásról. Szép idő délutánig aztán pokoli vihar, lehet akkora, ami tavaly októberben 5500 méteren tragédiához vezetett. Rengeteg ember meghalt 2014 októberében, amikor egy hatalmas Afganisztánból érkező vihar elkapta egy másik, az egyik legnehezebb, útvonalon haladó túrázókat és 14 órán keresztül szakadt a hó.

A kocka tehát el van vetve, a kaland hirtelen komolyabbra fordult, rengeteg döntést kell hoznunk a holnapi nap folyamán és biztonságban vissza kell érnünk. Hogy mi fog történni, nem tudom. Lassan elmegyek aludni és holnap hajnalban elindulok egy útra, ami lassan igazi expedícióvá változik.

(Elöljáróban… Túléltem, lejöttem a hegyről, de azt, hogy mit éltünk meg és hogyan is sikerült az egész nap, csak később tudhatjátok meg…)